• A napnyugati civilizációról…

      Ma valami érthetetlen okból estig képes voltam szinte szóról-szóra fejemben tartani mindazt, amiről ma gondolkodtam (vagy inkább csak tűnődtem). Porszemeket vetek csak papírra, mert mire toll kerül a kezembe, elfelejtek mindent. A megszokott délutáni dugóból értem haza. Fura lények még furább gépekkel. A dugóban szinte láthatóvá, sőt tapinthatóvá válik az az iszonyatos mértékű frusztráció, felgyülemlett és ...

  • A történelemről…

      A történelem mint archívum csupán a felhalmozott eszközökben tart a létezés hullámverésével; a történelmi tapasztalat archívuma megmarad archívumnak, kevesek által látogatott múzeumnak, így ez a hullám halál és halál között úgy duzzad folyton-folyvást, hogy elfeledkezik minden partokról, és arról, hogy hullám.

  • B.Ó.É.K.

      A kritikátlan koporsómaratont megkerülendő nem kívánok senkinek boldog új évet. Boldog óévet kívánok helyette, tehát hogy legyen az elmúlt év meggondolva, belül lejátszva, át- és újraértelmezve, a megfelelő konzekvenciák levonva, és a végén legyen úgy elrakva, mint a szilvalekvár. Amit aztán jó levenni a polcról 1-2 év múlva is, és azt mondani: Hmm, igen, hát ...

  • Lassú élet – lassú étel

      A prefrontális cortex az agy elülső részén helyezkedik el. Összeköti a bal és a jobb agyféltekét, számtalan egyéb agyi területhez kapcsolódik és igen nagy szerepe van a figyelem, a kogníció és a cselekvés tervezésében, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében. Emez funkciói mellett résztvevője az agy motivációs rendszerének is és hatással van a munkamemória működésére, ezen keresztül ...

  • Az egyházról

      Pillanatra se szem elől tévesztve és mindvégig megbecsülve azt a mérhetetlen erőfeszítést, amit a barbár, vészterhes időkben tett a humánum és a műveltség átmentése érdekében, tapintatosan mégis meg kell jegyeznem: a keresztény egyház alapvetően hamis alapokon nyugszik, amennyiben Krisztus alakjára, egy alapvetően feminin jelenségre egy szélsőségesen maszkulin intézményrendszert épített fel. A keresztény ethosz akkor fog ...

  • Tévedések

      A regresszió, az atavizmus, a hatalom akarása, a fasisztoid mutáció, a kényszeres manipuláció, a távlattalanság, a nepotizmus, a provincialitás, az ugyancsak kényszeres hisztériakeltés, a Ceausescu-szagú stadionfetisizmus, a vegzatúra, a bezárkózás, a mindent beborító, fojtó dohosság helyett lehetne mondjuk ilyesféle felé is kacsingatni. Nertárs úrnak jelentem, el tetszik tévedve lenni, midőn káeurópai vezetőszerepet vizionál. Hyperloop

  • Az univerzum mint digitális zene

      Az univerzum tulajdonképpen digitális zene. 1. A téridő kvantált: a Planck-hossznál, vagyis 10^-35 méternél rövidebb hosszúság, illetve a Planck-időnél, vagyis 10^-43 másodpercnél rövidebb idő elméletben sem létezhet. Emiatt a téridő tulajdonképpen szemcsés, pixeles. Azaz nem folytonos, nem analóg, hanem DIGITÁLIS. 2. A jelenleg legkurrensebb mindenségelmélet, a húrelmélet szerint az alapvető részecskéket, például az elektronokat nem tekinthetjük parányi ...

  • Esterházy elmenni merészelése

      Párás szemű gimnazistalányként (zibcénjáreált) épp csak matattam még a szavak körül, inkább nyűgöztek le a kvarkok meg Euklidész, mint a később oly kedvessé váló szószépségkirálynők és szószörnyszülöttek. Az eszmélésben, persze, szerepe volt Yossarian alakjának, ott sündörgött akkor már Hrabal ama hosszú mondata meg a söröskorsója, Kafka és Pilinszky egynémely mondatától akkor már nem aludhattam, de a ...

  • Eurázsiai instabilitások

      1. A NATO a demokráciaexportról mint átfogó geopolitikai stratégiáról mindinkább lemondó és a Közel-Keletet (és Európát) magára hagyó Egyesült Államok új hatalmi narratívája miatt kezdi elveszíteni katonai erejét és befolyását. Európa kezd magára maradni. 2. Európa gyenge, gazdasága régóta stagnál, katonai érdekérvényesítő képessége csekély és az újonnan feltámadt nemzetállami vágyálmok és nacionalista hőbörgés kezdi szétfeszíteni az ...

  • Széljegyzet Trump megválasztásához

      Elképzelem, ahogy majd a nem túl távoli jövőben olyan tesztoszteronfüggő és/vagy nárcisztikus és/vagy paranoid és/vagy kalandor ül majd össze tárgyalni a világ jövőjéről, mint Trump, Putyin, Erdogan, Marine Le Pen, az új német kancellár, aki az AfD segedelmével került hatalomra és úgy 5 perc múltán egymásra borítják az asztalt. Az egyik a p*.-kon ragadja meg ...

[an error occurred while processing the directive]