Az univerzum tulajdonképpen digitális zene.
1. A téridő kvantált: a Planck-hossznál, vagyis 10^-35 méternél rövidebb hosszúság, illetve a Planck-időnél, vagyis 10^-43 másodpercnél rövidebb idő elméletben sem létezhet. Emiatt a téridő tulajdonképpen szemcsés, pixeles. Azaz nem folytonos, nem analóg, hanem DIGITÁLIS.
2. A jelenleg legkurrensebb mindenségelmélet, a húrelmélet szerint az alapvető részecskéket, például az elektronokat nem tekinthetjük parányi gömböknek vagy matematikai pontoknak. A részecskék a húroknak nevezett, rezgő közegből létrejött hurkok. Gondoljunk egy megfeszített, rugalmas szál különböző módusú rezgéseire, mintha különböző magasságú zenei hangokat szólaltatnánk meg egyetlen gitárhúron. Más-más rezgés, azaz egy bizonyos magasságú “hang” felel meg egy elektronnak, egy fotonnak és így tovább. E húrok átmérője épp Planck-hossznyi.
A világegyetem anyaga és energiája tehát lényegében nem más, mint egy gigászi ZENEI struktúra, egyetlen hatalmas, atonális kompozíció.
3. Az ősrobbanás egyik fázisátmenete, a kozmikus infláció felfoghatatlan mértékű, gyorsuló tágulásra késztette a téridőt. A gyors tágulás évszázmilliókig tartott, míg a sötét anyag és a gravitáció vissza nem fogta – azaz míg nem jött egy KIÁLLÁS (lelassulás), amit aztán a sötét energia térnyerése ismét tágulásra, méghozzá gyorsuló tágulásra nem késztetett.
Azt hiszem, hogy van Isten, és nem lennék meglepve, ha ilyeneket hallgatna: