1. A NATO a demokráciaexportról mint átfogó geopolitikai stratégiáról mindinkább lemondó és a Közel-Keletet (és Európát) magára hagyó Egyesült Államok új hatalmi narratívája miatt kezdi elveszíteni katonai erejét és befolyását. Európa kezd magára maradni.
2. Európa gyenge, gazdasága régóta stagnál, katonai érdekérvényesítő képessége csekély és az újonnan feltámadt nemzetállami vágyálmok és nacionalista hőbörgés kezdi szétfeszíteni az amúgy is tákolmánynak ható kereteit (Brexit, visegrádi csoport, dél és észak, valamint kelet és nyugat távolodó frakciói stb.).
3. Európa mint többé-kevésbé egységes kultúrkör egyetlen esélye a destabilizálódó nagyhatalmi játszában a szorosabb integráció. Egy Európai Egyesült Államok létrehozása csaknem lehetetlen (és nem is szükséges), de némi előrelátó, a napi hatalmi érdekeken felülemelkedni képes vízió és egy közös európai politikai minimum felválallása segedelmével egy laza föderáció létrehozása nem lenne kivihetetlen művelet. Ma még sokan ágálnak a közös európai haderő megalkotása ellen, mondván nincs szükség párhuzamos struktúrára a NATO mellett, de előbb-utóbb világossá fog válni, hogy csak ez szavatolhatja azt, hogy az orosz medve nyugton marad – és nem ilyen-olyan gazdasági szankciók és az évszázados berögződés, hogy Amerika majd megvéd.
Lehet persze folyvást a nemzeti szuverenitásra hivatkozni, de nem túl bölcs dolog egymással cívódni és Putyinnak lefeküdni, amikor Oroszország még így, önnön válságában is seperc alatt képes volna lerohanni a kontinenst és nem feltétlenül ütközne bele az új doktrínát követő Amerika ellenállásába (méltán reszketnek tehát mostanság a baltiak és a lengyelek).
4. A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békerendszer a nagyhatalmak azon felismerésén alapult, hogy a nyers nemzetállami-birodalmi érdekérvényesítés (azaz az állandó háborúzás) nem folytatható, mert nincs egyértelmű erőcentruma Európának. Ez három és fél évszázad után sem változott, így egyedül a koordinált működés képes súlyt adni a kontinensnek.
A mai, emelkedőben lévő, Párizstól Budapestig és Amszterdamtól Athénig érő nacionalista-soviniszta-populista politikának lehet ugyan tapsolni, de tessenek majd nem megrökönyödni, ha – mint Friedman cikkében olvasható – a kisebb eurázsiai instabilitások hurrikánná állnak össze és az európai dominó lesz az első, amelyik borul.
George Friedman: The Last Time We Saw This Was Before World War II