Elképzelem, ahogy majd a nem túl távoli jövőben olyan tesztoszteronfüggő és/vagy nárcisztikus és/vagy paranoid és/vagy kalandor ül majd össze tárgyalni a világ jövőjéről, mint Trump, Putyin, Erdogan, Marine Le Pen, az új német kancellár, aki az AfD segedelmével került hatalomra és úgy 5 perc múltán egymásra borítják az asztalt. Az egyik a p*.-kon ragadja meg a nőket, a másik medvén lovagol, napszemüvegben, a harmadik annyira utálja az iszlámot és az Iszlám Államot, hogy helyette annak analógiáját, egy középkorias, katolikus alapokon álló Keresztény Államot hozna létre Európában identitárius igyekezetében stb – nyilván józan kompromisszumra fognak majd jutni a hőzöngés és erőpolitika eme lovagjai…
A válság óta az ún. “átlagember”, vagyis az alsó-középosztálybeli, kékgalléros tömeg úgy nyilvánítja ki a véleményét az ún. “elitről”, hogy elküldi őket a francba, amiért azok hagyták elúszni a hitelből, fedezet nélkül vett ingatlanjaikat. Lelkük rajta. Persze igazuk van, az ún. “elit” nem gyakorolt sem megbánást, sem együttérzést, sem önmérsékletet a válságból való kilábalás során, és ez végzetes bűn a részükről – de a dühös, egyszeri embernek üzenem: tán még mindig jobb elveszíteni egy állást vagy egy autót, mint a családtagjaidat egy háborúban.
A Brexit kapcsán még bíztam a józanságban, most már nem. Arrafelé nehézkedik a világ, mint 80 éve, és senki nem fog észbe kapni addig, míg be nem következik a kataklizma.