- Bevezetés
Minden negatív szociológiai konnotációja ellenére a kocsma mint olyan rendelkezik egyfajta sajátos bájjal, a reménytelenséget, kilátástalanságot derűvel ötvöző mikrovilággal. A ’kocsma’ e helyütt nem annyira általános értelemben vett szórakozóhelyet jelent, mint inkább a kelet-európaiság, közelebbről „kelet-magyarországiság” egyik kitüntetett helyszínét, e térség jellegzetes emblémáját. Ahol a genius loci mintegy sűrítetten van jelen, szinte már kitapintható módon. Az alföldi régió nyomorultjai számára egyszerre menedék és börtön: gondjaikat, kínjaikat feledteti velük, egyszersmind az orruk alá is dörgöli, hogy azért megvannak, nem szabadulhatnak tőlük. E zóna lakói ördögi körben élnek, kiút nélkül, hermetikus világuk origójában a kocsmával.
E sorok írója az Alföld közepén, egy tízezer lelket számláló városban, Túrkevén nőtt fel. Túrkeve a kelet-magyarországiság szimbóluma lehetne: az ország legszárazabb pontja (ennek ellenére inkább a sár képzete rendelhető hozzá), utak nélkül jóformán elvágva a külvilágtól. Földrajztanárok kedvelt példája arra, hogyan pusztul el egy azelőtt virágzó város az összeköttetések híján (vasút és főút nélkül szemernyi esély sincs arra, hogy bármilyen profilú cég éppen ide települjön), az elvándorlás, a lakosság elöregedése miatt. A munkanélküliség, a tudatlanság, a Kádár-kori reflexek továbbélése és számos egyéb társadalmi tényező okán haldokló városról beszélhetünk, ahol a kereskedelmi egységek közül jellemző módon a kocsma bizonyul a legsikeresebbnek. Jelenleg 42 kocsma üzemel a városban, ami a potenciális kliensek számát (vagyis javarészt a felnőtt férfi lakosságot, mintegy 3-4000 főt) figyelembe véve meglehetősen sok – kivált úgy, hogy közülük is nagyjából minden harmadik vagy negyedik ember tekinthető rendszeres vendégnek. Ezt a kört néhány évvel ezelőtt még több kocsma szolgálta ki, a kétezres évek elején a sokat látott helyi „potentátok” közlése szerint hozzávetőleg hatvan. Ez a relatíve magas szám a témaválasztás egyik indoka: ezzel az adatmennyiséggel már végezhető reprezentatív kutatás, a korpusz lehetővé teszi a rendszerezést, elemzést, összehasonlítást.
A formai okoknál azonban fontosabb a személyes érintettség, érdeklődés. Túl az enyhe lokálpatriotizmuson és a témához jótékonyan hozzájáruló ismerősségen, bevallom, magam is gyakran megfordulok különböző kocsmákban. Talán mulatságosan hangzik, de nem egyszerűen kedvtelésből vagy léhaságból (bár persze főleg ezért), hanem bizonyos „tudományos” motívumok okán is. A „kocsmai élet” tudniillik egyedi pszichologikummal, szociologikummal, illetve folklórral bír, amit érdemes kritikai szemmel megfigyelni. A pokol és a mennyország sehol másutt nincs ilyen közelségben egymáshoz. Az alkoholfogyasztás hatására mintegy manifesztálódnak egyes tudattalan tartalmak, lehullnak a különböző társadalmi szerepek maszkjai, és – láthatóbbá válik az ember. A merev társadalmi hierarchia megbomlik, a félelmek és gátlások levetkőzése folytán a rend alig észrevehetően, ám annál ellenállhatatlanabbul átcsúszik a káoszba, valami felelőtlen örvénylésbe, a születés előtt megtapasztalt súlytalan (tehát gondtalan) ősállapotba. (Nota bene ez a kocsmavilág szélsőségesebb, mégis igen elterjedt jelensége, par excellence a fiatalok körében; az apatikus arccal egy pohár sör mellett ülők rétege jóval nagyobb). Ezért van az, hogy vagy gyűlölik és megvetik egyesek ezt a világot, míg mások épp ellenkezőleg, imádják. Középút nemigen van.
A kocsmafolklórt csupán egy illetlen példával szeretném illusztrálni. Mezőtúron, Túrkeve szomszédvárosában van egy kocsma, amelynek nevét a szájhagyomány így őrzi: a „Nyóccsecsű” (szigorúan így, tiszántúli nyelvjárásban), mivelhogy régebben négy nő volt a kiszolgáló.
Előre sejthető, hogy ehhez hasonló irányban érdemes és érdekes kutatni a túrkevei kocsmaneveket. Habár e kocsmák bejegyzett nevüket tekintve is szolgálnak néhány érdekességgel, ennél izgalmasabbnak tűnnek a szájhagyományban forgalomban lévő neveik. Dolgozatomban arra törekszem, hogy bizonyos szociológiai, illetőleg pszichológiai jelenségekre pusztán a nevek által derítsek fényt.
- Az intézmény mint olyan. Az intézménynév meghatározása(i)
Rögtön felvetődik a kérdés, hogy a kocsma mint sajátos szerveződés mennyiben tekinthető intézménynek, és ezzel párhuzamosan, a kocsmanév vajon az intézménynevek halmazába sorolható-e?
Az intézményre a legáltalánosabb definíciót az Értelmező Kéziszótár adja: „Valamely közösségi célra létesített, bizonyos személyi kerettel rendelkező társadalmi vagy állami szervezet.”1 Ha tágan is, ez a definíció már nagyjából lefedi a kocsma mibenlétét. Ennél azonban pontosabb meghatározásra van szükség. Az intézményt ez esetben talán a szociológia felől érdemes megközelíteni, minthogy a kocsma jellegzetesen szociológiai fenomén. Egyének bizonyos csoportja hozza létre meghatározott (írott vagy íratlan) szabályok, normák kijelölésével, melyek befolyásolják ezen emberek cselekvéseit, interakcióit, ezeken túlmenően akár identitását, gondolkodását is. Az intézmény keretként szolgál a hozzá kapcsolódó egyének számára, akiknek ez egyszerre teher és szabadság. Utóbbi azért, mert megkönnyíti az eligazodást egy szűkebb értelemben vett világban, az egyén közvetlenebb környezetében, ugyanakkor éppen a létező és működő szabályok, normák révén csökkenti is a személy szuverenitását, behatárolja cselekvéseinek terét.
Az intézményt azért is nehéz definiálni, mert – Szilágyi N. Sándor szerint – ránézésre nem azonosíthatók, „mert ezek mint olyanok eleve láthatatlanok.”2 Az intézményeknek nincs megtestesítőjük (ahogy van például egy rendőrnek, ti. az az ember, aki alkalmasint rendőr), csupán funkcióik összességét figyelembe véve körvonalazhatók, viszont „tartozik hozzájuk valamilyen épület vagy székház”3, mely metonimikusan szintén utal az intézmény jellegére. Ez a kocsma esetében kevésbé szembetűnő; kívülről az esetek többségében bajos volna eldönteni, hogy egy-egy épület kocsma-e vagy nem, de az enteriőr, a bútorzat típusa és elrendezése, a vendégkör stb. alapján már egyértelműen megállapíthatjuk ezt. (Míg egy templom esetében már maga az architektúra elárulja, hogy az adott épület templom.) Ezenkívül rendszerint valamilyen cégtábla is jelzi az illető intézmény fajtáját, pl. ’Kossuth Lajos Általános Iskola’, ’Váncsodi Kocsma’.
Mindezeknek megfelelően joggal következtethető, hogy a kocsmanevek az intézménynevek csoportjába sorolhatók, noha – főként a helyesírás szempontjából – megfogalmazhatók ez ellen kifogások. J. Soltész Katalin szerint az intézménynevek összetevői közszók, nem bírnak tulajdonnévi jelleggel, ezért a nagybetűs írásuk is önkényesnek tűnik4 (pl. Sport Bisztró – mindkét névelem egyszerű közszó). Az bizonyos, hogy a tulajdonnevek helyesírásának egyik legbonyolultabb területe az intézménynevek írása, konszenzus a kérdésben csupán az 1984-es helyesírási szabályzatban született, mely alapján az és, valamint az a, az névelők kivételével minden tagot nagybetűvel kell írni. Úgy tűnik azonban, minden egyéb dolog a kocsmanév intézménynév mivoltára utal. Az előző bekezdésben leírtakon túl felvethetők jogi szempontok is, nevezetesen: „Az intézménynév egy önálló jogi személynek tekintett intézmény hatóságilag nyilvántartott és a cégbíróság által bejegyzett egyedi neve.”5 Mindkét kitétel érvényes a kocsmára.
- A túrkevei kocsmanevek típusai. Névadási motívumok
A) Formai tipizálás
A kocsmák nevei, mint jóformán mindenütt, Túrkevén is általában két tagból állnak. A tulajdonnévként ható előtag identifikálja a kocsmát, míg az utótag határozza meg az egység nemét, típusát, pl. söröző, bár, kocsma stb. A városban javarészt III. és IV. kategóriás vendéglátó-ipari egységek vannak, kereslet híján egyetlen „igényesebb”, „drágább” lokál nélkül. A kocsmatapasztalattal nem rendelkező helyiek is könnyen megállapíthatnák ezt, pusztán a kocsmanevek utótagjainak tudatában. A 34, valamilyen jellegadó utótaggal álló kocsmanév közel fele kocsma vagy söröző. Ez önmagában még nem sokatmondó, de ha tekintetbe vesszük az Alföldön élők gondolkodásának sajátosságait (amit valamelyest ismerni vélek, ezért merészelek erről beszélni), konkrétabban leírható, milyen kép reprezentálódik az itteniek pszichéjében e szavak hallatán. Mondjuk a vendéglő vagy borospince megnevezés inkább valamilyen kellemes, fátyolosan idegen, távoli dolog asszociációját kelti (a legközelebbi borvidék példának okáért több mint száz kilométerre fekszik tőlünk, ahová az itteniek csak alkalmanként jutnak el), míg a kocsma elnevezés (ezt már többen mesélték nekem) olyan érzeteket hív elő, mint a Kádár-korszakra olyannyira jellemző alumínium ablakkeret, húgyszagú mosdó, ragacsos mozaikcsempe stb. Ezek itt-ott még manapság is tapasztalható körülmények.
Ezeken kívül van Túrkevén öt bár, négy bisztró, három büfé, valamint egy-egy ivó, italbolt, vendéglő, pizzéria, presszó, kaszinó. Az italbolt érdekes elnevezés, valójában ez is ugyanolyan kocsma, mint a többi, semmiféle bolt-jellege nincsen. Ez a többire is elmondható, többé-kevésbé az összes hely ugyanazzal a profillal, vendégkörrel rendelkezik. A Bagó Kaszinó még a két háború között működött valóban kaszinóként, ma szimpla kocsma egy-két játékgéppel, bár érdekes, hogy neve így őrződött meg annak ellenére, hogy bezárása és újranyitása között majdnem két emberöltő telt el, tehát a maiak közül senki nem járt az egykori mulatóban. Kissé félrevezető a büfé név is, várakozásainkkal szemben tudniillik nem árulnak itt szendvicseket vagy süteményeket vagy ezekhez hasonlót. A vendéglő és a pizzéria is magyarázatra szorul. E kettő ténylegesen az, amit neve jelent, de rendelkeznek külön helyiségekkel, amik kocsmaként funkcionálnak. Önmagában egy étterem nemigen élne meg errefelé…
Az egyik kocsmáról külön érdemes említést tenni. Voltaképpen nincs is neve. A Keve Étterem épületének egyik szélső helyisége, ahol hosszú évek óta van italmérés. Ajtaja felett ugyan ott a kiírás, hogy „Bisztró”, de tudtommal emberfia nem hívta még így ezt a helyet, már csak azért sem, mivel nevében nincs identifikáló funkciójú előtag. Ha róla beszélnek, „Talponállót” mondanak az emberek, ugyanis eleinte nem voltak az egységben székek és asztalok, csak a piacokból és vásárcsarnokokból ismert, mellmagasságig érő könyöklők; ezekre lehetett letenni a korsó sört és a fél kevertet, amiket talpon állva lehetett aztán elfogyasztani.
Egy – többé-kevésbé – borozónak nevezhető hely van a városban, ennek szintén nincs külön neve. A tulajdonos otthonának alsóépületében rendezett be borospincét, ahol főleg egri és tokaji termékekkel szolgál. A férfit Papp Lajosnak hívják, ismerősei is így szólítják, amennyiben mint magánemberről nyilatkoznak róla, de ha borvásárlás ürügyén mennek hozzá, azt mondják: „Elmegyek Elekhez.” Titokzatos a ragadványnév, senkitől nem sikerült megtudnom, miért hívják így, őt magát illendőségből inkább nem kérdeztem meg.
Akad néhány olyan kocsma is, amely vagy nem rendelkezik utótaggal, vagy utótagja nem arra utal, hogy a név egy kocsmát takar. Előbbi kategóriába sorolható a Panzió, amely tulajdonképpen csak önkényesen soroltatott a kocsmák közé, mivel egy panzió alsó szintjéről van szó, ahol azonban bárki italozhat, nemcsak a szálló vendégei. (Egyébként e panziónak sincs saját neve, csak így áll: „Panzió”.) Ilyen még a Rockwell T. C. is, ahol a T. C. Torna Clubot jelent. Nos, ekként is fel lehet fogni az alkoholfogyasztás intézményét. A Makk Hetes bennem felkelti a legnagyszerűbb prágai csehók hangulatát (pl. Arany Tigris, U Fleku − A Folthoz), jóllehet, azoktól igen messze áll. A sajátos, „félrevezető” utótaggal rendelkező kocsmák közül csak a Dani Tanyát említem: ez a városban helyezkedik el, semmi köze bármilyen tanyához. A tulajdonos keresztneve az előtag, az utótag pedig talán arra utalhat, hogy Daninál „le lehet tanyázni”.
E rövid felsorolásból is kitűnhet, hogy a túrkevei kocsmák elnevezései sokszínűségről, nyelvi leleményről tesznek bizonyságot, a jelölők e heterogenitása mögött azonban a jelöltek erős homogenitása rejtezik. Az egysíkúságra sok egyéb tényező mellett a ragadványnevek is rávallanak. Lássuk, miképpen!
B) Tartalmi, jelentéstani tipizálás
A 42 túrkevei kocsmanév több mint fele, szám szerint 23 fantázianév. A névadási motívumok korszakonként változtak. Míg az előző rendszerben nyílt kocsmák neveinek kitalálásakor erősebben közrejátszott egyfajta „pajkosság”, jovialitás (pl. Zöld Béka, Böbe Büfé, Irma Kocsma, Kistücsök), addig manapság érzékelhető tendencia az anglicizmusok terjedése. Az elmúlt években megszülető kocsmák nevei közt találhatjuk a már említett Rockwell T. C.-t, továbbá egy konditeremmel együtt üzemeltetett helyet, a Fitness Bárt, vagy a játékos nevű Tópartyt, amely egy csónakázótó mellett van, és ahol hétvégenként nagyobb „partik” szoknak lenni.
Jónéhány kocsma neve szó szerint a szabadjára engedett fantázia terméke (pl. Ámor Büfé, Pálma Söröző, Póni Büfé), mások talán vendégcsalogató megfontolásokból neveztettek el, mint – az egyébként egyáltalán nem olcsó – Filléres Kocsma, vagy az üde borkánaánt ígérő Szőlőfürt Ivó.
Lokális jellegzetessége alapján 13 kocsma lett elnevezve. Az okok különbözőek: a Rákóczi Söröző a Rákóczi úton található, az Árkád egy árkádszerű kiszögellés alatt bújik meg, a Fenyves Söröző nagy udvarán fenyők sorakoznak, a Szerviz Bisztró egy a rendszerváltás után becsődölt és szétlopott autójavító-vállalat egyik szervize mellett fekszik stb. Akad olyan egység is, amelynek külseje motiválta az odajárókat ragadványnév alkotására, és amely név aztán elterjedtebb lett, mint a hivatalos név: ez az Ámor Büfé, amit mindenki úgy hív, hogy „Faház”, merthogy inkább hasonlít egy kis erdei kunyhóhoz, mint kocsmához. Egy kivétellel mindegyik kocsmát, amelyik ebbe a csoportba sorolható, valamilyen külső jegy alapján neveztek el. Az egyetlen név, ami az épület belső teréből merít, a fentebb már említett Fitness Bár, amelyet ugyanaz a tulajdonos üzemeltet az egyazon épületben lévő konditeremmel – akár ironikusnak is lehetne tekinteni e nevet, ha mondjuk a sörkorcsolyát sportnak tartjuk…
A névadási okok harmadik nagy csoportját a tulajdonosukról elnevezett kocsmák alkotják. Ezek inkább a főnök becenevét viselik magukon (Simi Bár, Dani Tanya, Sada Söröző), azért akad két családnévből eredő kocsmanév is: Váncsodi Kocsma, Sallai Söröző. Itt térnék ki az imént megelőlegezett ragadványnevek kérdésére. Meg kell említeni azokat a kocsmákat, amelyek szélesebb körben elterjedt becenévvel bírnak (pl. Tóparty Söröző – „Topa”, Fenyves Söröző – „Fenyő”, Böbe Büfé – „Erzsi”/”Bözsi”). Különös dolog egy kocsmát becézni, habár tény, hogy sokak számára társ, „meghitt barát” lehet egy-egy ilyen hely. Ami azonban jobban rávilágít az itt élők gondolkodásmódjára, az az a jelenség, amikor egy kocsmát nem a nevén említenek, hanem tulajdonosának vagy üzemeltetőjének nevén, pl. ahelyett, hogy „Elmegyek a Jägerbe.”, azt mondják sokan: „Lemegyek Tomihoz.” Azt hiszem, ez a jelenség inkább a kisvárosokra, falvakra jellemző, ahol – ahogy mondani szokás – mindenki ismer mindenkit. Ilyen helyeken a presztízs fokmérője az, hogy ki hány embert ismer, sétája közben hányszor mondhatja a „Szevasz Ferikém”-formulát méltóságos vállveregetéssel elegyítve. A kispolgári és lumpenproletár (ez utóbbi jelző sajnos még napjainkban sem nevezhető anakronisztikusnak) tudat számára nincs melengetőbb érzés, mint helyi kiskirálynak vagy valamelyik helyi kiskirály vazallusának lehetni, és az értékes ismerősséget az ismerős becenevének kimondásával kinyilvánítani. Saját példával is tudom ezt illusztrálni: amikor a Filléres nevű helyen dolgom akadt az egyik vendéggel, nyomatékosan tudtomra adta, hogy ne kekeckedjek vele, mert ő ismeri Talát (egy helyi „vállalkozó”)…
Meglehetősen sok kocsmát említenek a tulajdonos keresztneve becéző alakjának felhasználásával, de van 8-10 hely a városban, amelyek ilyetén megnevezései nagyobb körben elterjedtek. Ezek egyben a populárisabbnak számító bárok is, ahol a fiatalok fordulnak meg nagyobb arányban. Rájuk különösen jellemző az előbb fejtegetett jelenség. Kiváltságnak érzik, ha a tulajdonos vagy akár a pultos személyes jó ismerősük lehet, és e kapcsolatukat artikulálhatják a külvilág felé is. Egy-egy baráti kör sok esetben ugyanabba a kocsmába jár hétvégenként, ugyanúgy nevezik a helyet, ugyanazt isszák stb.; arról van tehát szó, hogy bizonyos értelemben egy kocsma biztosítja egy baráti körben működő összetartó erőt, és összetartozásukat egyebek mellett a közös „jelszóval”, a kocsmának mint ismerős helynek a megnevezésével adják egymás tudtára: „Nézzünk le Tomihoz!”
Két érdekességet említenék még röviden. Mindkettő univerzálisabb jelenség, nem kötődik sem Túrkevéhez, sem Kelet-Magyarországhoz. Sokan csak úgy hívják kedvenc helyüket, hogy az „egység” vagy az „iroda”. Terepszemlém alkalmával az egyik kocsmában ülő vendéget felhívta a felesége, aki csak ennyit motyogott a kagylóba: „Az irodában vagyok.” A másik a homályba vesző névetimológia. Jó pár éve már, hogy Túrkevén bezárt a 66-os nevű kocsma. Sem akkor, sem azóta nem sikerült megtudnom, hogy miért hívták így, mindenki mást vall: egyesek szerint a név utalás a híres Route 66-re, a világ leghosszabb főútjára, mások szerint ez volt nyitása idején a város 66. kocsmája, megint mások azt mondják, a kocsma helyén azelőtt diszkó volt, amit 666-nak neveztek, innen tehát a név. Íme, egy bizonyíték, milyen összetett pszichikai folyamatok zajlanak az agyban névadáskor vagy a név használatakor.
- Összefoglalás
Dolgozatomban igyekeztem némely társadalmi és lélektani jelenségekre nevekből következtetni. Tisztában vagyok azzal, hogy írásom ebben a formájában torzó, csak néhány esetleges részletre tértem ki hely-, idő- és adathiány folytán. Egy ehhez hasonló irányú névtani tanulmányhoz elengedhetetlenül szükség volna szociológiai és pszichológiai előképzettségre, terminus technicusok használatára, amiknek sajnos híjával vagyok, ezért formáltam munkámat talán túlzottan is esszéisztikusra, illetve használtam a köznyelvet a tudományos megfogalmazás rovására. Mentségemre legyen mondva, így érzem életszerűbbnek és igazabbnak.
BIBLIOGRÁFIA
1 Magyar Értelmező Kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 572. o.
2 Szilágyi N. Sándor: A jelentésvilág szerkezete. Előadás a Mindentudás Egyetemén, 2004. november 4. Link: http://www.origo.hu/mindentudasegyeteme/20041101szilagyi.html
3 Uo.
4 J. Soltész Katalin: A tulajdonnév jelentése és funkciója. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.95. o.
5 Héder Ágnes: „Jó bornak nem kell cégér…” – és a mai vállalkozásoknak? In: Magyar Nyelv 2000/3. 359. o.
MELLÉKLET
Túrkevei kocsmanevek
Autós Bisztró
Árkád
Tóparty Söröző
Rockwell T. C.
Zöld Béka
Szerviz Bisztró
Ámor Büfé
Sada Söröző
Filléres Kocsma
Pálma Söröző
Jäger Drink Bár
Berettyó Söröző
Bisztró („Talponálló”)
Jóbarát Italbolt
Rákóczi Söröző
Papp Lajos (Elek)
Koktél Bár
Póni Büfé
Böbe Büfé
Korona Kocsma
Simi Bár
Angyal Kocsma
Mátyási Söröző
Irma Kocsma
Vadvirág Kocsma
Fitness Bár
Sport Bisztró
Nyugat Presszó
Deszka Bár
Nótás Vendéglő
Dodó Pizzéria
Kistücsök Kocsma
Thermál
Dani Tanya
Bagó Kaszinó
Fenyves Söröző
Kiskocsma
Szőlőfürt Ivó
Sallai Söröző
Váncsodi Kocsma
Makk Hetes
Panzió