Akiben hinni akarsz, az nem létezik. Akiben hinni lehet, az nem közelíthető meg szándék által. Ha hiszel, már azelőtt hiszel, hogy hitedről egyáltalán tudomásod volna.

  A végessel a végtelent. A formával a tartalmat. A semmivel a mindenséget.

  A tudós az, aki mindent tud a mindenség egy részéről. E részről való tudását azonban nem tudja elhelyezni az egészben. A művész az, aki semmit sem tud teljes bizonyossággal, de akinek egyedül van látása a mindenségre. E két ember lényegileg különbözik egymástól. Senki sem lehet egyszerre tudós és művész.

  A valóság véletlenek és szükségszerűségek bizonytalan keveréke. Ily módon fogalmak, absztrakt elvonatkoztatások által nem ragadható meg. Minden fogalom szükségképp séma. Ha azt mondod: "Fogalmam sincs" - nem is jársz messze az igazságtól.

  Gondolatainkat, egész gondolkodásunkat valamilyen formába öntjük, ám így - a forma lényegéből következően - egyben korlátok közé is szorítjuk. Ez a formába öntés elengedhetetlen - gondolkodásunk tehát szükségszerűen korlátolt.

  Magamon kívül minden egyes ember szempontjából annak a tömegnek a része vagyok, amelyet mindenki úgy hív, hogy "mások". Ezért hát nekem is felelősséget kell vállalnom a világ folyásáért, nem háríthatom azt másokra.

  A jóságban bennefoglaltatik a gonoszság, s ugyanígy, a gonoszságban a jóság. Ahhoz, hogy megsegítsek egy elesettet, szükségem van a szenvedésére. Akarom más szenvedését, hogy gyakorolhassam jóságomat. Persze az volna jóságos, ha azt kívánnám, hogy egyetlen embertársam se szenvedjen, de ez az egoizmusom miatt nem lehetséges. Mert minden ember egoista - ez tökéletlenségének ismertetőjegye. Az emberből hiányzik ...

  Azt hiszem, csak az lehet igazi művész, akinek kettős énje van. Így párbeszédbe kerül magával. Csakhogy emberfeletti erőfeszítés ép ésszel elviselni ezt a hasadt állapotot.

  Hiszek. Akiben hiszek, az bennem van. Immanens. Bennem rejtezik. Isten nem tud meghalni. A zajosságban Isten csendje van. Ha elhallgatok, némán hozzám szól.

  Lenyűgöz Leonardo nagysága. A Szépművészetiben rendezett, a reneszánsz Firenze mindennapjait és művészeti életét bemutató kiállításon láttam a "La Scapigliata" című képét, amely nagy hatással volt rám. Végtelenbe, homályba vesző kócos fürtjei, lágy, gyönge vonásai kimondhatatlan szépséget kölcsönöznek ennek a lánynak - földöntúli szépséget.