Circumdederunt?

Körülvettenek engem… de akkor mi ez a csupasz űr,

miért vagyok üresebb, mint a lovatlan csűr,

mely hátasáért zokog? Elpatkoltanak. Nem érem

fel a föld peremét e négyzetlyukból, de már Istent se kérem.

Miért ez a kergetőzés a végtelenben,

hogy puszta létem bújócskázik életemben,

hogy a végső felismerés felismerhetetlen,

mert az utolsót mindig csak sejtjük – a mennyek ellen.

Miért ez a két M tenyeremen, mik azt üvöltik:

nincs tovább!, magamra e robbanni kész némaságot öltik.

Rettenet vagy te, koponya, boldogság az ételed,

kötélen lógok, mert nem adtam és nem vettem életet.

Miért ez a miért? Tengernyi kérdések leggonoszabbika;

ha nincs honnan és nincsen hová, e vak hiba,

ha enpartjába fúl ész és ok nélkül a tó,

kiáltson, azki ember – meg ha ló…

A versecske egy erdélyi magyar költő versének parafrázisa. Álljon itt hát az eredeti:

SZILÁGYI DOMOKOS: Circumdederunt

Körülvettenek engem az élet ördögei, árnyai,

hús-vér árnyak, közöttük csak pokolra szállani

lehet. Megszokható. Hisz évezrede megunt

következetességgel ott az igazi circumdederunt.

Vettenek körül engem rózsák, liliomok,

talajuk televény lélek, talajuk lelki homok,

terméketlen poézis és meddőség, buja,

És itt csukódik be a költészet kapuja.

Körülvettenek engem – körül hogy vettenek!

Hogy iszonyú pofájuk csupa egy rettenet,

hogy csupa borzalom, megkísértés, tömény

kárhozat – Isten, Isten! erre ítéltettem én?

Körülvettenek engem a világ dolgai,

és nincs erő közülük kiszabadítani.

Talán nem is akarnám. Tán így rendjénvaló.

Halál elől ne meneküljön, azki meghaló.